Szia, Olvasó! (csak hogy ne legyen helló világ :) )

“Üdvözlet! Ez az első saját WordPress-bejegyzés. Módosítható, vagy törölhető, aztán megkezdhető a honlap tartalommal történő feltöltése!” – így köszönt a WordPress, amikor “a híres ötperces telepítő” (amit pár órás véres küzdelem előzött meg) végére érsz. (Hogy miért nem képesek végre a tegezés mellett dönteni, azt nem érem fel ésszel. Ezért kell még mindig ilyen furán fogalmazniuk.)

A marketingesek azt mondják, ne magadról beszélj (vagy a termékedről), mert az kutyát-macskát nem érdekel. Beszélj az Olvasóról! Értsd meg őt, oldd meg a problémáját!

Na ja, de miért pont rám hallgass, Kedves Olvasó?

Például azért, mert én is ebben a cipőben járok. Illetve… már nem.

Az én történetem (legalábbis a számodra érdekes része) 2007-ben kezdődött, amikor kiderült, hogy a 10 éves “nagyfiam” és a 8 és fél éves ikerfiaim mellé egy negyedik gyerek (utóbb kiderült, hogy szintén fiú) érkezik a családba. Nem éppen a legjobbkor, vagy talán éppen a legjobbkor, ki tudja (erről van egy aranyos történet, ide kattintva elolvashatod »), mert a párkapcsolatunk éppen nem volt a legjobb formájában, no de kié van abban folyamatosan?

Érdekes módon (bár tényleg nem ez volt a cél) a hír váratlanul elsimította a nézeteltéréseinket. Az előző két várandósságom alatt összesen nem kaptam annyi figyelmet és törődést, mint ekkor. Azonban sajnos a béke nem tartott sokáig.

Nem akarok erről részletesen beszélni, hiszen nem igazán fontos. Csak a vége: ahogyan (“kínomban nevetve”) viccesen fogalmazni szoktam: amikor a kicsi elmúlt egy éves, az édesapjuk úgy döntött, hogy innen egyedül is boldogulok, és lelépett a színről.

Innen kellett talpra állnom.

Nem először, és nem utoljára.

De ahogyan a mondás tartja: nem buksz el, ha eggyel többször állsz fel, mint ahányszor elestél.

Vagy valami ilyesmi. (Érzem, hogy van itt valami logikai bukfenc, de mindegy…)
(Közben rájöttem, hogy kell érteni ezt a mondást. Így »)

Ez a weboldal lényegében erről szól.

Ötletek, inspiráció, történetek, a saját tapasztalataim és gondolataim a témáról.

Minden hozzászólást szívesen fogadok, de azért vannak szabályok:

  1. Nem kell megadnod az igazi neved, ha nem akarod, de ha művésznév mögé bújsz, attól még ne hagyd el az agyadat is.
  2. A hozzászólásaid legyenek udvariasak és segítő szándékúak. Ha valakivel nem értesz egyet, akkor a véleményét bíráld, ne az embert magát.
  3. Fenntartom magamnak a jogot, hogy aki nagyon piszkálja a csőrömet, azt kihajítsam. Elvégre ez mégiscsak az én blogom. Bocs.

És ha szeretnéd megosztani a világgal a saját történetedet, akkor kérlek, küldd el nekem e-mailben, és fel fogom tenni az “Olvasói történetek” rovatba.

Az e-mail címem: moni kukac allj-talpra pont hu. (Tudod: spamrobotok…)