Szia, Olvasó! (csak hogy ne legyen helló világ :) )

“Üdvözlet! Ez az első saját WordPress-bejegyzés. Módosítható, vagy törölhető, aztán megkezdhető a honlap tartalommal történő feltöltése!” – így köszönt a WordPress, amikor “a híres ötperces telepítő” (amit pár órás véres küzdelem előzött meg 🙂 ) végére érsz. (Hogy miért nem képesek végre a tegezés mellett dönteni, azt nem érem fel ésszel. Ezért kell még mindig ilyen furán fogalmazniuk.)

A marketingesek azt mondják, ne magadról beszélj (vagy a termékedről), mert az kutyát-macskát nem érdekel. Beszélj az Olvasóról! Értsd meg őt, oldd meg a problémáját!

Na ja, de miért pont rám hallgass, Kedves Olvasó?

Például azért, mert én is ebben a cipőben járok. Illetve… már nem.

Az én történetem (legalábbis a számodra érdekes része) 2007-ben kezdődött, amikor kiderült, hogy a 10 éves “nagyfiam” és a 8 és fél éves ikerfiaim mellé egy negyedik gyerek (utóbb kiderült, hogy szintén fiú) érkezik a családba. Nem éppen a legjobbkor, vagy talán éppen a legjobbkor, ki tudja (erről van egy aranyos történet, ide kattintva elolvashatod »), mert a párkapcsolatunk éppen nem volt a legjobb formájában, no de kié van abban folyamatosan?

Érdekes módon (bár tényleg nem ez volt a cél) a hír váratlanul elsimította a nézeteltéréseinket. Az előző két várandósságom alatt összesen nem kaptam annyi figyelmet és törődést, mint ekkor. Azonban sajnos a béke nem tartott sokáig.

Nem akarok erről részletesen beszélni, hiszen nem igazán fontos. Csak a vége: ahogyan (“kínomban nevetve”) viccesen fogalmazni szoktam: amikor a kicsi elmúlt egy éves, az édesapjuk úgy döntött, hogy innen egyedül is boldogulok, és lelépett a színről.

Innen kellett talpra állnom.

Nem először, és nem utoljára.

De ahogyan a mondás tartja: nem buksz el, ha eggyel többször állsz fel, mint ahányszor elestél.

Vagy valami ilyesmi. (Érzem, hogy van itt valami logikai bukfenc, de mindegy…)
(Közben rájöttem, hogy kell érteni ezt a mondást. Így »)

Ez a weboldal lényegében erről szól.

Ötletek, inspiráció, történetek, a saját tapasztalataim és gondolataim a témáról.

Ha meg szeretnél bízni egy munkával, vagy konzultációt kérsz tőlem, akkor a névjegyoldalamon kezdd: www.bikfalvimoni.hu (új ablakban nyílik).

Itt a blogban minden hozzászólást szívesen fogadok, de azért vannak szabályok.

  1. Nem kell megadnod az igazi neved, ha nem akarod, de ha művésznév mögé bújsz, attól még ne hagyd el az agyadat is.
  2. A hozzászólásaid legyenek udvariasak és segítő szándékúak. Ha valakivel nem értesz egyet, akkor a véleményét bíráld, ne az embert magát.
  3. Fenntartom magamnak a jogot, hogy aki nagyon piszkálja a csőrömet, azt kihajítsam. Elvégre ez mégiscsak az én blogom. (Bocs.)

És ha szeretnéd megosztani a világgal a saját történetedet, akkor kérlek, küldd el nekem e-mailben, és fel fogom tenni az “Olvasói történetek” rovatba.

Az e-mail címem: moni kukac allj-talpra pont hu. (Tudod: spamrobotok…)