Kategória: Hit, remény, szeretet

Beküldve:

Útravaló

Makovecz Imre munkássága

Interjú Makovecz Imrével

(Az alábbi interjú még 2010-ben készült… A hetvenhatodikat már nem érte meg, az Úr 2011. szeptember 27-én magához szólította. Nyugodjék békében!)

Az idén hetvenöt esztendős, súlyos betegen is dolgozó Makovecz Imre cigány falut épít azoknak a romáknak, akiknek a házát romba döntötte az árvíz. Vallja: a sporttól az egészségügyig mindent átszövő pénzuralomtól csak hozzáállásunk gyökeres megváltoztatásával lehet szabadulni. A világszerte elismert Makovecz Imre cége az elmúlt években tönkrement.

„Útravaló” Olvass tovább!

Beküldve:

Szeretet

Sokan ismerik (nem vallásos emberek is) Szent Pál Korintusiaknak írt I. leveléből azt a részt, amelyet általában csak Szeretethimnuszként szoktak emlegetni, mivel sokszor elhangzik esküvőkön. Idemásolom, hogy felidézzem:

„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

„Szeretet” Olvass tovább!

Beküldve:

Alját vagy tetejét?

Olvastam egyszer egy kedves történetet egy házaspárról, akik már évtizedek óta éltek együtt. A negyvenedik házassági évfordulójuk reggelén az asszony így szólt a férjéhez:

– Drágám, negyven éven át minden reggel Neked adtam a zsemle tetejét, mert tudom, hogy Te is azt szereted, ugyanúgy, mint én. Most az egyszer azonban szeretném én enni a tetejét, ha megengeded.

„Alját vagy tetejét?” Olvass tovább!

Beküldve:

Őszi napforduló

Szombat este.

„Anya, tejbegríz!” – mondja ő határozottan. „Mindjárt, kicsim, csak még befejezem ezt a mondatot.” (Anya blogbejegyzést ír…) Bevágtat a konyhába, kitárja a szekrényajtót, megragad egy mélytányért, és a pultra csapja: „Csináld!”

Értek én a szóból. De ő is: „Hány éves vagy, Buckó?” Mosolyog, feltartja a kis öklét, pereg róla a virágföld, de azért látszik, hogy két ujjacskája van kinyújtva.

Édes Istenem. Már két éves. Hová tűnt ez a rengeteg idő? Ákossal dúdolom halkan: két percre nem figyeltem, és negyven lettem csendben… Sőt. És most már ő is öregszik. Többé nem hónapokban mondjuk meg a korát, már ő maga mondja.

„Kétéves vajok.”

Köszönjük WordPress!