Kedves ismerősöm, Vidi Rita blogján olvastam, hogy Jézus tudta, mi lesz „a filmje vége”, ezért tudott olyan lenni, amilyen. Nagyon tetszik ez a gondolat, és eszembe juttatott egy gyerekkori húsvéti élményemet.
Egyszer egy nagycsütörtöki misén a nagyon öreg papunk arról beszélt, hogy Jézus nemcsak Isten volt, hanem teljesen ember is, és Nagycsütörtökön gondoljunk erre. Tudta, mi lesz a vége, de elfogadta, tudta, hogy szükséges, és tudta, hogy végül „happy end” lesz – de azt is tudta, hogy ettől nem lesz könnyebb végigcsinálni. Mert teljesen ember is volt, és emberként végig kellett szenvednie az egészet, hiába tudta Istenként, hogy érdemes.
Kicsit olyan ez – és remélem, nem botránkoztatok meg senkit -, mint amikor a gyerekedet várod. Hiába tudod, hogy mi lesz a vége, hogy milyen boldog leszel, amikor már a karodban tarthatod, azért félsz a fájdalomtól, meg minden kellemetlenségtől, ami veled történni fog közben. Hiába tudod, hogy megéri, attól még nem lesz könnyebb. (Bocs, ha esetleg ez nem teljesen így van, én sajnos az összes gyerekemet császárral hoztam a világra, úgyhogy nálam a szülés élménye kimaradt, csak a műtét kínjai voltak…)
Tudod, én sem a katolikus egyházban hiszek, hanem Istenben. De azért egyvalami miatt jó mégis eljárni rendszeresen. Annyi minden változik, de ezek a dolgok mindig ugyanolyanok. A mai ünnepi misén mondta a pap, hogy a gyerek is újra meg újra ugyanazt a mesét akarja meghallgatni, mert ragaszkodik ahhoz, amit ismer és szeret, és a felnőtteknek is szükségük van ilyen „unalomig ismert” felnőtt-mesékre, amelyekhez ragaszkodhatnak, és amelyeket meghallgathatnak újra és újra. Tudod, nekem a mindennapok között jólesik hetente egy órára kikapcsolni, és távoli élmények ihlette gondolatokat hallgatni, évről évre ugyanúgy és mégis másképp. És jólesik, hogy míg öregszünk, és a világ változik körülöttünk, egyvalami örök: Nagyszombat este ugyanúgy énekeljük ugyanazt a litániát, amióta csak élek.
Békés, áldott ünnepeket kívánok…
