Egy profilrajzoló nőkkel végzett egy kísérletet. Megkérte a nőt, hogy írja le önmagát. Később megkért másokat, hogy írják le, milyennek látták őt. Mindkét esetben rajzolt egy vázlatot. Az eredmény nagyon meglepte a kísérletben résztvevőket…
Útravaló
Interjú Makovecz Imrével
(Az alábbi interjú még 2010-ben készült… A hetvenhatodikat már nem érte meg, az Úr 2011. szeptember 27-én magához szólította. Nyugodjék békében!)
Az idén hetvenöt esztendős, súlyos betegen is dolgozó Makovecz Imre cigány falut épít azoknak a romáknak, akiknek a házát romba döntötte az árvíz. Vallja: a sporttól az egészségügyig mindent átszövő pénzuralomtól csak hozzáállásunk gyökeres megváltoztatásával lehet szabadulni. A világszerte elismert Makovecz Imre cége az elmúlt években tönkrement.
Ugyanaz a litánia
Kedves ismerősöm, Vidi Rita blogján olvastam, hogy Jézus tudta, mi lesz „a filmje vége”, ezért tudott olyan lenni, amilyen. Nagyon tetszik ez a gondolat, és eszembe juttatott egy gyerekkori húsvéti élményemet.