Sokan ismerik (nem vallásos emberek is) Szent Pál Korintusiaknak írt I. leveléből azt a részt, amelyet általában csak Szeretethimnuszként szoktak emlegetni, mivel sokszor elhangzik esküvőkön. Idemásolom, hogy felidézzem:
„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha.
A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér.
Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.
Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három -de közülük a legnagyobb a szeretet.”
Azon gondolkoztam ma, ahogyan ezt hallgattam, hogy a legtőbb nőnek, akit ismerek, ilyenkor az jutna az eszébe: igen, igazat szól az apostol, nem szeretek eléggé, nem szeretek jól. Ezentúl többet eltűrök, ezentúl nem szólok, ezután még többet adok magamból, hiszen szeretem őket…
Nem tudom, a férfiak mit gondolnak, hiszen sosem voltam férfi, de remélem, hiszem, hogy a férfiak között is sok van, aki magába száll e szavak hallatán…
Ha tőlem valaki megkérdezné, mit jelent számomra a szeretet, milyen másik, egyetlen szóval tudnám helyettesíteni, az első, ami eszembe jut: a türelem.
Neked mit jelent a szeretet?
Nekem az elfogadás szó áll legközelebb a szeretethez.
A szeretet lehet feltételhez kötött pl szeretlek, mert olyan jó fej vagy, mert küldtél nekem egy piros mogyorós étcsokit, vagy mert kitakarítottál stb
és feltétel nélküli, amikor nem kell semmit tenned, nem kell mindig a legjobb formában lenned, nem kell semmi feltételt betöltened, még az is lehet, hogy megbántasz, egyszerűen nincs mert, csak szeretlek és kész, azért mert úgy döntöttem.
A szeretet lehet
testi, (eros)
baráti (fileo)
isteni (agapé)
Az első kettő feltételhez kötődik
A harmadik a feltétel nélküli. Erre érdemes törekedni.
Azt olvastam egy könyveben, hogy a szeretet szó helyén a saját nevemet olvassam: Nóra türelmes, Nóra jóságos stb stb
Próbáld ki! Egy pár napra biztos megváltoztat!