Szeretem a fiatalok sikertörténeteit, mert ezeket megoszthatom a fiaimmal, így ők jó példákat láthatnak maguk előtt.
De nem tagadom, hogy nagyobb hatással vannak rám azok, akik a „normál” jó iskola – jó állás – jó nyugdíj utat adták fel negyvenakárhány évesen, vagy akik a saját üzletükben voltak ugyan, de nem volt elég sikerük vele, és negyvenakárhány évesen léptek új útra – ahogy én is tettem.
Jeff Walker 40 éves korában „Mr Mom”, azaz otthon lévő apuka volt a két kisgyerekükkel, a felesége egész napos munkában dolgozott. Valamit ki kellett találnia, és ő kitalálta a Product Launch Formula nevű rendszert. 44 éves volt, amikor elkezdte kidolgozni és használni, először a saját (tőzsdéről szóló) infotermékei népszerűsítésére, majd lényegében 53 éves kora (2005) óta tanítja a rendszerét az interneten keresztül.
Most 65 éves, és a lendülete töretlen. Már nem a pénzért vagy a szabadságért kell dolgoznia, hiszen azokat már régen elérte. A gyerekei már nem élnek otthon, a felesége sok éve kiléphetett a munkahelyéről, ott élnek és úgy, ahol és ahogyan akarnak.
De továbbra is fontos a számára, hogy pozitív hatást gyakoroljon a világra, és segítsen másoknak. Persze, pénzért adja a tudását, nem kevés pénzért. Nem álszent, nem állítja, hogy ebből neki nincs haszna. De a tudása, amit átad, jóval több értéket ad az ügyfeleinek, mint amennyibe kerül nekik.
És én azt hiszem, ez az, ami fontos.
Ilyenkor azt érzem, hogy mégsem vagyok késésben. Van még nekem is esélyem, hogy azt az életet éljem, amit akarok. Nem vagyok már huszonéves, sőt. De nem kell még belenyugodnom abba, hogy most már késő elkezdenem azon dolgozni, hogy segítsek másoknak, és ezáltal segítsek magamon és a családomon is.
Talán már tudod, hogy jelenleg én is részt veszek Jeff Walker és Troy Dean tréningjein. Lehetőségem van rá, hogy az ott szerzett tudást megosszam, átadjam. Ha érdekel, szólj. »