Egy nőtől – miközben jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban – egy adatfelvevő hölgy megkérdezte, hogy mi a jelenlegi foglalkozása. A megkérdezett egy ideig tétovázott. Bizonytalan volt, hová is sorolja magát. „Arra gondolok” – magyarázta az adategyeztető – „, hogy van-e munkája, vagy csak…?” „Természetesen van munkám!” – csattant fel a nő. – „Anya vagyok.” „Nincs ‘anya’ kategóriánk foglalkozásként. A ‘háztartásbeli’ fedi le ezt” – mondta az adatfelvevő segítőkészen.
Már szinte el is felejtettem ezt a történetet, mígnem egyik nap ugyanilyen helyzetben találtam magam a városházán. A hivatalnok nyilvánvalóan egy karrierista nő volt. Magabiztosan, hatékonyan dolgozott, olyan jól csengő címet viselt, mint például „Hivatali kikérdező” vagy „Városi adatfelvevő”.
„Mi a foglalkozása?” kérdezte. Mi késztetett arra, hogy ezt válaszoljam…? Nem tudom!… A szavak egyszerűen kibuggyantak belőlem:
„Gyermekfejlődési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatóként.”
A hivatalnok abbahagyta pillanatnyi munkáját, golyóstolla megállt a levegőben. Felnézett, mint aki rosszul hallott. Megismételtem a titulust lassan, kihangsúlyozva a leglényegesebb szavakat. Aztán csodálkozva láttam, hogy ezt mind leírta nagy fekete betűkkel a hivatalos kérdőívre. „Megkérdezhetem” – mondta a nő érdeklődve. – „, egész pontosan mit csinál ezen a területen?”
Hűvösen, az izgalom legkisebb jele nélkül a hangomban, szinte kívülről hallottam, amint így válaszolok: „Folyamatos kutatási programban veszek részt (melyik anya nem), laboratóriumban és terepen is (normálisan azt mondtam volna: kint és bent), dolgozom a feletteseimnek (az egész családomnak), és van már négy kreditem is (mindegyik lány). Természetesen a munkámhoz tartozó tevékenység igényli a legtöbb figyelmet az ember-szakmákban (melyik anya tagadja ezt?) és gyakran dolgozom naponta 14 órát (inkább 24-et). Ebben a munkában jóval több a kihívás, mint más, ‘átlagos’ foglalkozásoknál. A jutalom inkább a megelégedettség, mint pusztán a pénz.”
Érzékelhetően folyamatosan nőtt az elismerés a hivatalnok hangjában, amint kitöltötte a nyomtatványt. Felállt, és személyesen kísért az ajtóig.
Miközben hazafelé vezettem, fényes új karrierem lebegett a szemem előtt. Otthon 13, 7 és 3 éves labor-asszisztenseim üdvözöltek. Az emeletről hallottam új (6 hónapos) kísérleti modellünket gyermek-fejlesztési programunkból, amint új hangmintáit próbálgatja.
Úgy éreztem, ütést mértem a bürokráciára. Hivatalos feljegyzés készült rólam egy, az emberek számára elfogadhatóbb foglalkozásról. „Egy újabb anya”, vagy „Anyaság” már nem hangzik elég jól. Micsoda pompás pálya! Különösen, ha van egy titulus is az ajtón. Netán ez teszi a nagymamákat „haladó” kutatási munkatárssá a gyermekfejlesztési és emberi kapcsolatok területén, a dédnagymamákat pedig a haladó kutatási munkatársak ellenőreivé? Szerintem igen! Még azt is gondolom, hogy a nagynénik kutatási munkatárs asszisztenssé léphetnének elő!
