Szombat este.
„Anya, tejbegríz!” – mondja ő határozottan. „Mindjárt, kicsim, csak még befejezem ezt a mondatot.” (Anya blogbejegyzést ír…) Bevágtat a konyhába, kitárja a szekrényajtót, megragad egy mélytányért, és a pultra csapja: „Csináld!”
Értek én a szóból. De ő is: „Hány éves vagy, Buckó?” Mosolyog, feltartja a kis öklét, pereg róla a virágföld, de azért látszik, hogy két ujjacskája van kinyújtva.
Édes Istenem. Már két éves. Hová tűnt ez a rengeteg idő? Ákossal dúdolom halkan: két percre nem figyeltem, és negyven lettem csendben… Sőt. És most már ő is öregszik. Többé nem hónapokban mondjuk meg a korát, már ő maga mondja.
„Kétéves vajok.”
