Őszi napforduló

Szombat este.

“Anya, tejbegríz!” – mondja ő határozottan. “Mindjárt, kicsim, csak még befejezem ezt a mondatot.” (Anya blogbejegyzést ír…) Bevágtat a konyhába, kitárja a szekrényajtót, megragad egy mélytányért, és a pultra csapja: “Csináld!”

Értek én a szóból. De ő is: “Hány éves vagy, Buckó?” Mosolyog, feltartja a kis öklét, pereg róla a virágföld, de azért látszik, hogy két ujjacskája van kinyújtva.

Édes Istenem. Már két éves. Hová tűnt ez a rengeteg idő? Ákossal dúdolom halkan: két percre nem figyeltem, és negyven lettem csendben… Sőt. És most már ő is öregszik. Többé nem hónapokban mondjuk meg a korát, már ő maga mondja.

“Kétéves vajok.”