Csendes élet

„Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért…

Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk.”

Leo Buscaglia

Barátság

„Ne haladj előttem, hisz lehet, hogy nem követlek. Ne kullogj mögöttem, hisz lehet, hogy nem vezetlek. Sétálj mellettem, és csak légy a barátom!” (Albert Camus)

„Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallják, amit mondasz, de az igazi barát figyel arra is, amit nem mondasz ki.” (Szókratész)

„Egy barát olyan, akár egy téli lámpás: minél régibb a barátság, annál erősebb a fény.” (Rogan Rosenblatt)

„Az a barátság, aminek vége szakadhat, sohasem kezdődött el igazán.” (Publilius Syrus)

„Akinek ilyen barátai vannak, annak semmi szüksége ellenségekre…” (Közszáj)

Mert a víz

Nincs két egyforma hópehely.

Ha egy hópelyhet felolvasztunk és újrafagyasztunk, ugyanolyan kristályt kapunk. Tehát a víz emlékező, információtároló és információátvivő tulajdonságú anyag.

A víznek molekulasúlya alapján 75 fokon kellene forrnia és -120 fokon kellene fagynia. Ellentétben minden más anyaggal, fagyáskor tágul és könnyebb lesz. Ha ezek a szabálytalanságok nem lennének, nem lenne élet a Földön.

A Föld nem más, mint egy tanulóbolygó. Fejlődni jöttünk ide.

Az ember 70 %-a víz. A Föld 70 %-a is víz. Egyes állatok, növények akár 90 %-a víz. Ez az arány a csecsemők esetében 60 % és 90 % is lehet. Az agyunk 90 %-a víz. Döntően vízként létezünk.

Víz nélkül nem tudnánk gondolkozni.

A vízhiány egy sor betegséget okoz.