Tegnap letöltöttem a Marketing Trendek 2017/2018 című összeállítást. Be kell valljam, hogy kis híján sokkot kaptam, miközben olvastam. A gyomrom egyre inkább összeszorult, és azt éreztem: máris le vagyok maradva, ezt én soha az életben nem leszek képes követni, lehet, hogy egyszerűen abba kell hagynom az egészet. Túl öreg vagyok én már ehhez a marketing dologhoz.
Mi váltotta ki belőlem ezt az érzést? A tanulmány huszonhárom marketing eszközt vesz végig, amelyek a szerzők szerint jelenleg modernek, újak. Repkednek az olyan kifejezések, mint Big Data, Smart Data, CRM (végre valami ismerős…), szegmentáció, IoT („Internet Of Things”), podcast, Snapchat, „Super Now”, mikromomentumok, chatbot, és a kedvencem: a „percepciós kontraszt” 🙂
De az még csak hagyján, hogy új eszközök, új trendek vannak, hiszen ez mindig is így volt. (Lehet, hogy tényleg öregszem, ezért tűnik úgy, hogy gyorsul az idő, hogy ezek az eszközök manapság gyorsabban tűnnek fel és tűnnek el, mint korábban, de az is lehet, hogy a világ tényleg ilyen.)
Sokkal inkább gyomorszorító az az érzés, ami akkor fog el, amikor arról olvasok, hogy nekem, mint vállalkozónak hogyan kellene működtetnem ezeket az eszközöket az üzletem sikere érdekében.
Mert kivétel nélkül mindegyik trend, mindegyik eszköz esetében a kulcsszavak: a harc, a kihívás, a gyorsaság, a profit, a gyors megtérülés, az adatközpontúság – eleve olyan szavak, amelyekhez kényelmetlen érzések társulnak. Legalábbis nálam.
Miért kell harcolnom? Mikor vált a vállalkozások világa háborús övezetté? Miért kell újabb és újabb kihívásokkal szembesülnöm? Miért a profit és a megtérülés lehet csak a sikeres vállalkozás mércéje? Mikor változott át “a nagy hal megeszi a kicsit” arra, hogy “a gyors hal megeszi a lassút”? Miért kell rohanni, a célra fókuszálni, a számokat nézni, gyors megvalósítónak lenni?
Miért csak a végeredmény a fontos, miért nem élvezhetjük a hozzá vezető utat is?
És a legfontosabb kérdés: hová lett az egész folyamatból az ember?
A legijesztőbb számomra pedig az, ahogy a marketing szakértők arról beszélnek, hogy miért kell és hogyan lehet minél több, minél személyesebb információt megszereznünk a vásárlóinkról illetve az érdeklődőinkről. Bárki jön a közelünkbe, mérnünk kell. Gyűjtenünk kell a demográfiai adataikat, a szokásaikat, hogy mi érdekli őket, hogy milyen szavakat használnak, mit dolgoznak, mit csinálnak a szabadidejükben, milyen a családi helyzetük és az egészségi állapotuk.
Ismerősen hangzik? Igen, a nagy cégek már régen ezt csinálják: velem, Veled, mindenkivel. Váltsd ki a hűségkártyát, és használd minden vásárlásnál, hogy pontokat gyűjts és cserébe kedvezményeket kaphass.
De vajon miért jó ez az áruháznak? A válasz az adatvezérelt marketing.
Feltűnt már, hogy az akcióban kínált termékek nagyon hasonlítanak azokhoz, amelyeket amúgy is szoktál venni? Ez természetesen nem véletlen, hiszen az adatbázisban benne van minden egyes vásárlásod összes adata: mely napokon jártál az áruházban, mennyit költöttél, és miket vettél. Ez a Big Data.
Az intelligens rendszerek ezután ebből megmondják, hogy mit érdemes kínálni Neked: melyik napokra adjanak különleges ajándékot (olyan napokra, amikor amúgy nem mennél oda), hány forintos vásárlási határ fölött jár Neked az extra kedvezmény (ez egy kicsit nagyobb, mint az átlagos kosárértéked), és melyik az a termék, amelyet gyakran veszel, de van egy alternatívája, amelyen az áruháznak nagyobb a haszna. Ez a Smart Data.
Mindez messze túl van azon, hogy melyik ajánlatra kattintanak többen, vagy melyik cikket olvassa el a listád.
Nem tagadom, mindez izgalmasnak tűnhet azok számára, akik tömegesen adnak el termékeket, és óriási a felvevőpiacuk. Azoknak azonban, akik a szakértelmük átadásából élnek (mint én is), inkább ijesztő lehet ez a nagy “mindentudás”, a tény, hogy a “digitális lábnyomunkat” mindenfelé otthagyjuk, és a kérdés, hogy ezzel a rengeteg adattal vajon hogyan élnek (vagy visszaélnek) azok, akiknek a kezében van. (Lásd a videót alul.)
Mindezenközben pedig egyre sokasodnak az okos eszközök: az okos órák egész nap mérik a pulzusunkat, a vérnyomásunkat, a testhőmérsékletünket, és mivel természetesen internet-kapcsolattal rendelkeznek, ezeket az adatokat akár egyenesen a háziorvosunk számítógépébe is küldhetik. A gyógyszertárakban bevezetés alatt vannak a digitális receptek, amelyekért már nem kell elmennünk a rendelőbe.
Az okos lakás nemcsak feljebb tekeri a fűtést egy órával azelőtt, hogy hazaérünk, de az okos hűtőszekrény észreveszi, hogy kifogyóban van a tej, és felveszi a bevásárlólistára, majd amikor itt az ideje, a bevásárlólistát elküldi az áruházba, a rendelést kifizeti a hitelkártyánkkal, és sms-t küld a telefonunkra, hogy hazafelé menet ne felejtsünk el megállni az összekészített csomagért az áruház mélygarázsában.
Minden mindennel összefügg.
Minden mindennel kommunikál.
Minden mindenről adatot gyűjt.
Tudom, tényleg öregszem.
Csak ezért lehet, hogy ez a szép új világ enyhe rettegéssel tölt el ahelyett, hogy örülnék neki, mennyi időt megspórolhatok vele.
Mert így nemsokára nem fogok tudni egy jót beszélgetni a háziorvossal a legutóbbi hegymászós élményeiről, és a kisközértben sem találkozhatok Évikével, aki kipróbálta a nagymamája régi receptjét, és letett pár frissen sült magos-tepertős pogácsát a pult végére.
Nem is tudom… lehet, hogy ódivatú, lehet, hogy nem elég friss és trendi, de én inkább maradok az emberközpontú marketingnél. Ha szeretnéd látni, mit csinálok és hogyan, tudod a dolgod.
„Érdekel, amit tanulsz, oszd meg velem is!” »
(folytatása következik…)
Mindeközben a TV-ben…
