A kertész és én – 125 év különbséggel

Ma a Google logója Gertrude Jekyll születésnapja tiszteletére változott angol kertté. (Igen, Robert Louis Stevenson az ő családnevét használta fel abban a bizonyos művében, de ez most nem lényeges 🙂 ) A jeles angol kertészeti szakértő, kerttervező, művész, író több, mint 400 kertet hozott létre, és több, mint 1000 cikket írt kertészeti magazinok számára.

De mi közöm van hozzá? Az, hogy ő ugyan 125 évvel előttem született, de ugyanúgy építette fel szakértői státuszát, ahogyan én. (Kivéve persze, hogy az ő korában még nyomtatott magazinokba kellett írni, nem blogokba.)

A „műveim” számában ugyan előtte járok, hiszen a 2009-es kezdés óta én már több, mint 650 WordPress alapú weblapot készítettem részben vagy teljes egészében, míg ő „csak” 400 fölé jutott a kertjeivel, viszont a cikkei száma majdnem háromszorosan meghaladja az enyémekét.

Ha ezt ma csinálná, a világ legismertebb kerttervezője lenne.

Bármelyik kertészeti kulcsszóra elsőként jönne fel a Google-ban.

Gertrude Jekyll angol kerttervező művészAki ismer, az már hallhatta tőlem az egyik kedvenc anekdotámat: amikor Wimbledonban megkérdezik az öreg Joe bácsit, a kertészt, hogy árulja már el, ugyan mi a titka, hogy ilyen gyönyörű itt a fű? Mire az öreg: nincs semmi titok, csak öntözni kell meg nyírni. Ezt csinálod háromszáz évig, és ilyen lesz a fű…

Nagyjából ezt kell tenned. Ha jó helyezést akarsz a keresőkben, illetve ha szakértőként akarod felépíteni magadat, akkor cikkeket kell írnod a témáról: először akár naponta, aztán hetente kétszer-háromszor, aztán már elég kéthetente. Ezt csinálod háromszáz évig, és…

Jó, nyilván nem szó szerint. De érted az analógiát. Mindenesetre ha elég kitartó vagy, akkor a Te oldalad nem az első, hanem az első húsz találat lesz a Google-ban. Vagy legalábbis több-kevésbé.

Én is így csináltam, és persze ha csak a „wordpress” szót írod be a keresőbe, akkor nyilván egymillió angol nyelvű találatot kapsz, meg az összes olyan oldalt is, ami WordPress alapú, de ha mellé írsz valami magyar kifejezést, mondjuk „wordpress sablon telepítése” vagy hasonló, akkor azért elég esélyes, hogy a találatok között ott lesz a WP-Suli cikke is (ami az én szakértői oldalam, ha esetleg nem tudtad).

Inspirációként mesélem el a történetemet.

Életem első vállalkozása egy szabadidősport egyesület alapítása volt, először csak vízitúrákat szerveztünk a többi egyetemista számára, aztán már sítúrákat is, majd mindenféle egyéb kinti kalandot. Elég hamar rájöttem, hogy van értelme az interneten hirdetni, így 1996-ban elkészítettem az egyesület számára életem első weblapját, sima HTML alapon. (Ez egyébként még ma is működik, csak persze azóta többször átalakítottam.)

2005-ben volt a következő lépés, amikor elkezdtem dolgozni egy MLM-ben, 2006-tól használtam az online marketing egyre több elemét, és 2008-ban telepítettem az első WordPress weboldalamat.

Bár angolul jól tudok, azért én is először magyar nyelvű segítséget kerestem. És mivel ez akkor elég sok akadályba ütközött, egyszer csak megláttam a piaci rést.

Először ugyan olyan voltam, mint az orosztanárok a második világháború után: csak „pár leckével” voltam előrébb a WordPress ismeretében, mint mások, de ezek a mások egyre többet kérdeztek tőlem, én meg egyre többet segítettem, így már nemcsak a saját oldalaim építése közben szereztem tapasztalatokat, hanem másokéival is.

2009 őszére mindez a munkatapasztalat egy céggé formálódott: ez lett a Pagony Multimédia Stúdió. (Egyszerűen azért, mert korábban a Pagony utcában laktunk, meg mert szeretjük a Micimackót 🙂 )

2010. február 12-én, a legnagyobb fiam 13. születésnapján jelent meg az első bejegyzés a WP-Suli blogon, és – ahogyan azt közhelyszerűen mondani szokás – a többi már történelem.

Hét és fél év alatt több, mint 350 cikket írtam a WordPressről (nem tudom pontosan, mert rengeteg vendégcikkem is megjelent máshol), és a szakértői hírem kialakult. Tegnap például elmentem egy műhelygyakorlatra, ahol a résztvevők fele a nevemből tudta, hogy ki vagyok, és a WordPress vagy a Pagony szót kapcsolták össze velem, amikor megkérdeztem őket erről.

Mit akarok mindezzel elmondani?

Ahogy az imént írtam, inspirációként meséltem el a történetemet.

Van egy (talán kínai) mondás, amit nagyon szeretek.

– Melyik a legjobb pillanat arra, hogy tölgyfát ültess, ha egy nagy, árnyékos fát szeretnél a kertedbe?
– Ötven évvel ezelőtt.
– És melyik a második legjobb pillanat?
– Most!

Ha Te is gondolsz arra, hogy szeretnél elismert szakértője lenni egy adott területnek, akkor kezdd el!

Válassz egy domain-nevet, lehet akár a saját neved is (1.600 Ft / év), vásárolj egy tárhelyet (1.200 Ft / év), telepíts egy WordPresst (ingyenes), és kezdj el írni a témádról. Ha szorgalmas vagy és kitartó, egy-két-három év múlva szakértői rangot vívhatsz ki magadnak. Tudom, igen, a legjobb az lett volna, ha három éve kezdesz bele, de a második legjobb alkalom a most!

Ha pedig gyorsabban akarsz haladni, akkor gyere velem.

„Átkukucskálhatsz a vállam fölött”, megtanulhatod azt, amit én is megtanultam: először is a 25 éves vállalkozói múltam alatt, másodszor a 11 éves online marketinges tapasztalatom, harmadszor a 9 éves WordPress szakértőség során, most pedig az elmúlt néhány hónapban, amikor két olyan tréninget végeztem el, amelyek átírták az egész gondolkodásmódomat.

Ez is közhely, de nincs jobb megfogalmazás: bárcsak tudtam volna mindezt néhány évvel korábban!

De a második legjobb pillanat MOST van, úgyhogy én MOST indulok.

Jössz velem?

Ide kell tolnod az egered (és persze kattintani is) »

4 hozzászólás “A kertész és én – 125 év különbséggel” bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Moni bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .