…eggyel többször, mint ahányszor padlóra kerültél…
Micsoda rejtélyes cím így szombat estére, igaz? 🙂
Többek között azt is szeretem az interneten, hogy egy csomó jó tanmesét lehet találni rajta, amelyek időnként remekül megvilágítanak egy-egy problémát. Mostanában több helyen is olvastam két ilyen történetet – és mindjárt ki is derül, mit jelent a cím.
Dobtál már követ vízbe? És próbáltál már „kacsázni” egy lapos kővel?
Amikor egy követ beledobsz a vízbe, ahol az elsüllyed, onnan kis hullámok indulnak el. Koncentrikus körökben, egyre távolodva attól a ponttól, ahol a bedobott kő a vízbe ért. Megragadják a figyelmünket ezek a hullámok, minél messzebb jutnak, minél nagyobbak, minél sűrűbbek, annál inkább. Felhívják a figyelmünket arra, hogy valami történt ott középen: hogy valami nagy, valami nehéz, valami fontos dolog ver ilyen sok, jól látható hullámot.
Ha viszont egy lapos követ kacsáztatunk, az ugrálás közben többször is a vízhez ér. Ide-oda pattan, mindenhol hullámokat indít ugyan, de ezek kicsi, gyenge hullámok lesznek, és nem egymást erősítik, ellenkezőleg: egymással szemben mennek, egymás hatását kioltják. Hiába nézegetünk fel és alá a víz felszínén, nem találjuk, hogy mi okozta a kis, jelentéktelen hullámokat. Nem vonzza a figyelmünket a középpont.
Én azt gondolom, így van ez velünk is. Amikor egyetlen dologra koncentrálunk, nagy hullámokat verünk. Ám ha ide-oda pattanunk, kicsi, egymást gyengítő hatásokat érünk csak el.
Lehet, hogy nem is több időre lenne szükségünk, hanem csak több koncentrációra?
Kétféle ember van a világon.
Az egyik mindig azt keresi: Miért? A másik azt: Miért ne?
Tom „Big Al” Schreiter
„A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kisemberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra.
A lehetetlen nem tény. A lehetetlen vélemény.
A lehetetlen nem kinyilvánítás. A lehetetlen kihívás.
A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat.
A lehetetlen nem létezik.”
„Az idő soha-soha meg nem áll…
Az órák járják szüntelen az útjukat…”
Emlékszel még a Stirlitz-sorozatra? Emlékszel erre a fülbemászó főcímdalra? (Vagy még nem is éltél akkor? 🙂 )
